Ugrás a fő tartalomra

Cheryl Strayed: Vadon - Ajánló

Pár évvel ezelőtt minden Oscar-jelölt filmet megnéztem, de mostanra a minden leredukálódott párra. Szóval akkoriban fedeztem fel a Vadon című filmet, amiben Reese Witherspoon és Laura Dern a főszereplők Cheryl Strayed életrajzi drámájában.
A könyv nagyon jó, de a film is, végre ritka pillanatok egyike volt, amikor a film nem lett rosszabb, mint a könyv. Sőt!

Szóval Cheryl fogja a motyóját (A Szörnyet) és elindul a Pacific Crest Trail-en (a világ leghosszabb túraútvonala a maga 4 265 km-vel), hogy egyszerűen megtalálja önmagát.
A kalandos úton folyton visszaemlékezik élete fontos mozzanataira és megérthetjük, hogyan jutott el a döntésig, hogy elinduljon az úton.

Nehéz gyermekkora, folytonos pénztelenségük, édesanyja rossz választásai vezettek hirtelen házasságához, első gyermeke elvetetéséhez, majd édesanyja halála is súlyos drog problémákat generáltak nála. Házassága tönkrement, majd válása után nevet változtatott és végül elindult a túrán.

A könyvet és a filmet is az teszi széppé, hogy egyszerűen tárja elénk a történetet, nem erőlködik, nem akarja az arcunkba tolni és nem akar giccsesen sok lenni.
A szimbólumokkal teli sztoriban biztosan mindenki számára visszaköszön egy-egy rossz vagy jó döntése, emléke, ami még szimpatikusabbá és rokonszenvessé teszi az olvasni (és néznivalót) és már-már nekünk is kedvünk támad elindulni valamely úton.

Inkább csajos könyvnek/filmnek tartom. :) Én a filmet ajánlom először megnézni, és aztán a könyvet elolvasni, mert gyönyörű tájakkal és fantasztikus zenével van tele a film!

Jó olvasást!

Cheryl Strayed-ről itt olvashattok érdekességeket, aki azóta is ír, több könyve is megjelent: ide kattints!











Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Babák, kisgyermekek, dalok, énekek, mondókák

Most, hogy nemsokára édesanya leszek, próbálok minél több információt összeszedni a témáról – ami eléggé lehetetlen vállalkozásnak tűnik ebben a hatalmas, zajos információs térben. Szerencsére nagyon sok mindent tanultam a 0-3 éves korosztályról az egyetemen, de ahogyan közeledik az időpont, hogy végre kezemben tarthassam a saját gyermekem, mégis egyre távolabb érzem ezt a tudást. A fennmaradó időben próbálom a legfontosabb morzsákat kigyűjteni, így újra kézbe vettem az egyetemi tankönyveimet. A legfontosabb a gondozáson kívül, hogy meséljünk a gyerekeknek, nekik ez alapvető szükséglet – mint nekünk a levegővétel. De amíg nagyon picik, addig jóformán énekelni, mondókázni tudunk nekik, így ezeket az énekkönyveket kerestem elő. Ajánlom egyébként nem csak iskolába járó anyukáknak, hanem otthoni felhasználásra is, hiszen a bölcsődében is ebből énekelnek a kisgyermeknevelők az apróknak. (Ha valaki érzi magában az erőt, furulyázni is el tudja ezeket a dalokat – mondjuk egy éves kortó...

Sándor Anikó: Camino trilógia - Ajánló

Pár évvel ezelőtt, amikor még nem voltam se feleség, se barátnő, szerettem volna pár kérdésre megtalálni a választ, keresni önmagam, így el kezdtem készülni a magyar Caminóra, a Szent Jakab zarándokútra. Vezetéssel, kis csapattal és önállóan is végig járható, Budapestről a 0. km kőtől indul és Lébényben ér véget, 11 szakaszra bontva 226 km hosszú, az út a zarándokút jelképével, a sárga fésűkagylóval van felfestve és a séta során sok zarándokhely fogadja a betérőket. A zarándoklathoz ki lehet váltani egy útlevelet, melybe minden szakasz teljesítéséről a meghatározott zarándokhely pecsétet ad, így amikor a lébényi templomba megérkezik a vándor, ott bemutatva kap egy oklevelet. Ez a magyarországi út tovább megy Wolfstahl-ba és végül becsatlakozik a nagy El Camino útba, melynek végcélja Santiago de Compostela. Végül hirtelen megfordult velem a világ, nem mentem el az útra, de azóta is bakancslistán van és remélem egyszer majd eljutok. A férjem is tisztában van ezzel, így első, együtt t...

Üdvözlet

Kisiskolás koromban utáltam olvasni. Nem kötött le, unalmasnak tartottam, el sem tudtam képzelni mi lehet ebben annyira fantasztikus, amit a szüleim próbáltak elmondani róla. Pedig ők még ma is - és akkor is sokat olvastak, de mindhiába. Végül nagy nehezen, de megtört az unszimpátia és 16 éves koromban szerettem meg igazán a könyveket. Azóta rengeteget elolvastam. Kötelezőt, jót, rosszat - egy nap alatt, egy hét alatt vagy több év alatt - metrón, buszon, tengerparton, az ágyban. Az utóbbi három évben a tanulásra kellett fektetnem a hangsúlyt, tankönyveket, jegyzeteket forgattam - amik hasznosak és érdekes voltak ugyan - de mégiscsak hiányzott az igazi olvasás szeretete. 2017-ben részt vettem a Nagy könyv kihívásban, és év végére sikerült 11 könyvet kiolvasnom. Remélem idén ez a szám sokkal több lesz. Most végre visszakaptam a szabadidőm és élvezhetem a sok-sok regényt, novellát, történetet ami szembe jön velem és végre megválogathatom az ízlésemnek megfelelő darabokat. Ezen az ú...