Mrs. Farkas könyvespolca

"Ennek az országnak az az egyik legnagyobb tragédiája, hogy párhuzamosan futnak a különböző narratívák, és az emberek még erőfeszítést sem tesznek, hogy megpróbálják megérteni a másik igazát, vagy legalább azt, milyen sérelmekből származnak az indulatok.  Ez amúgy kelet-európai sajátosság, mert a feldolgozás helyett itt mindig elfojtották, a szőnyeg alá söpörték a történelmi traumákat. Ha az ember egy angollal, egy franciával vagy egy hangsúlyozottan „nyugat-némettel” beszél, akkor értékrendtől függetlenül nagyjából mindenki ugyanazt a huszadik századi történelmet fogja elmesélni neki. Nálunk nem ez történik, és épp ez az alapja annak a gyűlölködésnek, és konfliktushalmaznak, amit képtelenek vagyunk megoldani, amitől ez az ország fél évszázaddal mindig a nyugat mögött kullog." Ezt Kepes András egy interjú alkalmával mondta a könyv második, újraírt változat kiadása után (2017). A teljes interjút itt tudjátok elolvasni:  IDE KATTINTS Szóval egy könyves oldalon olvastam err

Bevallom, Bauer Barbará ról még nem hallottam ezelőtt, de egy Jaffa Kiadó s Facebook poszt alkalmával olvastam a legújabb könyvéről, Az élet hangja családregényről. A családregényeket azért szeretem, mert megtörtént események alapján íródnak (többnyire) és sokszor generációkon át ívelnek. A könyv a II. világháború kezdetétől egészen a 60-as évek végéig tart. A budapesti Benczúr utcából hosszabb kitérő után ugyanide tér vissza a cselekmény. A Lebensklang család a zsidó családok mindennapi életét éli - az édesapa zeneszerző, az édesanya a családösszetartó, Eszter kisiskolás, Hanna pedig pár hónapos baba és Katalin, a vidéki házvezető. A II. világháború már zajlik, amikor az országgyűlés elfogadja a zsidó törvényeket, de a család nem akarja elhinni, hogy ez megtörténhet, így odázzák a szökést, pedig papírjaik megvannak. Az édesapát a családja szeme láttára vonszolják el a gettóból, majd a következő reggelen őket is kivezénylik a Dunához, ahol egyszer csak megjelenik Katalin, Eszter

Nemrégen - a költözés utolsó fázisaként - bontottam ki az egyetlen, bontatlan dobozt, amiben dédmamám régi teás/kávés készlete volt. Ezt örököltem tőle a zöld, porcelán mákdaráló és a barna, intarziás ékszeres dobozon kívül, amit még az ő apukája vagyis az üknagyapám készített. Ahogy nézegettem ezt a sokat látott porcelán készletet, eszembe jutottak az Altató regényének szereplői és maga a borító, amelyen az a csodás kávés csésze látható és kíváncsi lettem volna, vajon miért ez lett a választott motívum? A készletet végül a könyvespolc egy központi részére tettem, rá pár napra pedig örömmel olvastam, hogy megjelenik a borító története. Szerencsére a kiadóval egy épületben dolgozom, így próba-szerencse alapon a megjelenés dátuma előtt felszaladtam, hátha van már náluk is egy példány, és volt! Rögtön meg is vettem és már megint hosszú percekig néztem a borítót. Nagyon megtetszett, pedig ez csak a csészealj volt, a csésze nélkül. Végül egy nap alatt elolvastam a könyvet. Gerlóczy Már