Ugrás a fő tartalomra

Babák, kisgyermekek, dalok, énekek, mondókák


Most, hogy nemsokára édesanya leszek, próbálok minél több információt összeszedni a témáról – ami eléggé lehetetlen vállalkozásnak tűnik ebben a hatalmas, zajos információs térben.
Szerencsére nagyon sok mindent tanultam a 0-3 éves korosztályról az egyetemen, de ahogyan közeledik az időpont, hogy végre kezemben tarthassam a saját gyermekem, mégis egyre távolabb érzem ezt a tudást.
A fennmaradó időben próbálom a legfontosabb morzsákat kigyűjteni, így újra kézbe vettem az egyetemi tankönyveimet.
A legfontosabb a gondozáson kívül, hogy meséljünk a gyerekeknek, nekik ez alapvető szükséglet – mint nekünk a levegővétel. De amíg nagyon picik, addig jóformán énekelni, mondókázni tudunk nekik, így ezeket az énekkönyveket kerestem elő.
Ajánlom egyébként nem csak iskolába járó anyukáknak, hanem otthoni felhasználásra is, hiszen a bölcsődében is ebből énekelnek a kisgyermeknevelők az apróknak. (Ha valaki érzi magában az erőt, furulyázni is el tudja ezeket a dalokat – mondjuk egy éves kortól.)

Kodály Zoltán Kis emberek dalai és Forrai Katalin Ének a bölcsődében című könyve, amiket ajánlani szeretnék. Emlékszem, amikor a tanárom – aki nagy szaktekintély a témában – teljesen kiborult, hogy a Mikulás Télapóként szerepel az ünnepi részben. (A könyv a 70-es években került először kiadásra.)
Szerintem ez egy nagy butaság. Sosem fogom megérteni ezeket a „szakmai” észrevételeket, mert ezt mindig a gyermek nézőpontjából kéne vizsgálni, nem pedig a társadalom vagy politika szempontjából.
A télapó egy szép szó, kifejezés – számomra egy olyan öreg, idős bácsit jelent, aki elhozza nekünk a hideget, a telet és vele együtt az ünnepet is.

Szóval én biztatok minden leendő és már gyakorló édesanyát és édesapát!, hogy sok-sok mesét, verset, dalt osszon meg gyermekével – remélem nekünk is sikerül majd. 😊
E mellett a két könyv mellett még szeretném az alábbiakat is ajánlani. Könyvesboltokban, tankönyv boltokban vagy antikváriumokban is beszerezhetőek:

0-3 éves korosztály:
Forrai Katalin: Jár a baba jár - https://mora.hu/konyv/jar-a-baba-jar/
Forrai Katalin: Eszterlánc – dalok és játékok kicsinyeknek - https://bookline.hu/product/home.action?_v=Forrai_Katalin_Eszterlanc_Dalok_es_ja&id=272979&type=22

J. Kovács Judit-Kállai Nagy Krisztina: Kerekítő sorozat -https://mora.hu/kereses?mit=Kerek%C3%ADt%C5%91
J. Kovács Judit-Keresztes Dóra: Kacagtató sorozat - https://mora.hu/kereses?mit=kacagtat%C3%B3

3-6 éves korosztály:
Szabó T. Anna: Adventi kalendárium - https://www.pagony.hu/adventi-kalendarium
és még sok-sok nagyon jó könyv! 😊

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sándor Anikó: Camino trilógia - Ajánló

Pár évvel ezelőtt, amikor még nem voltam se feleség, se barátnő, szerettem volna pár kérdésre megtalálni a választ, keresni önmagam, így el kezdtem készülni a magyar Caminóra, a Szent Jakab zarándokútra. Vezetéssel, kis csapattal és önállóan is végig járható, Budapestről a 0. km kőtől indul és Lébényben ér véget, 11 szakaszra bontva 226 km hosszú, az út a zarándokút jelképével, a sárga fésűkagylóval van felfestve és a séta során sok zarándokhely fogadja a betérőket. A zarándoklathoz ki lehet váltani egy útlevelet, melybe minden szakasz teljesítéséről a meghatározott zarándokhely pecsétet ad, így amikor a lébényi templomba megérkezik a vándor, ott bemutatva kap egy oklevelet. Ez a magyarországi út tovább megy Wolfstahl-ba és végül becsatlakozik a nagy El Camino útba, melynek végcélja Santiago de Compostela. Végül hirtelen megfordult velem a világ, nem mentem el az útra, de azóta is bakancslistán van és remélem egyszer majd eljutok. A férjem is tisztában van ezzel, így első, együtt t...

Üdvözlet

Kisiskolás koromban utáltam olvasni. Nem kötött le, unalmasnak tartottam, el sem tudtam képzelni mi lehet ebben annyira fantasztikus, amit a szüleim próbáltak elmondani róla. Pedig ők még ma is - és akkor is sokat olvastak, de mindhiába. Végül nagy nehezen, de megtört az unszimpátia és 16 éves koromban szerettem meg igazán a könyveket. Azóta rengeteget elolvastam. Kötelezőt, jót, rosszat - egy nap alatt, egy hét alatt vagy több év alatt - metrón, buszon, tengerparton, az ágyban. Az utóbbi három évben a tanulásra kellett fektetnem a hangsúlyt, tankönyveket, jegyzeteket forgattam - amik hasznosak és érdekes voltak ugyan - de mégiscsak hiányzott az igazi olvasás szeretete. 2017-ben részt vettem a Nagy könyv kihívásban, és év végére sikerült 11 könyvet kiolvasnom. Remélem idén ez a szám sokkal több lesz. Most végre visszakaptam a szabadidőm és élvezhetem a sok-sok regényt, novellát, történetet ami szembe jön velem és végre megválogathatom az ízlésemnek megfelelő darabokat. Ezen az ú...